Mindenki látja, hogy okos vagy. Csak azt nem, hogy közben mennyire fáradt vagy.

Van egy dolog, amit kevesen mondanak ki: nem az a nehéz, hogy nem tudsz valamit. Az a nehéz, hogy tudod, és mégsem úgy működik, ahogyan „kellene".

Tudod, mit kellene csinálnod. Látod, mások hogyan csinálják. Érted a logikáját. És amikor éppen sikerül, akkor zseniális vagy – össze tudsz rakni dolgokat, amiket más észre sem vesz, meglátod a mintázatot ott, ahol más csak a zajt látja. Az emberek ilyenkor megjegyzik, hogy „te ezt olyan könnyen csinálod". És ez a legnagyobb csapda, mert utána már nem lehet elmagyarázni, hogy miért nem megy ugyanez a következő napon.

Aztán ott van az a nap, amikor a legegyszerűbb dolog – egy e-mail megírása, egy számla befizetése, egy telefon elintézése – hónapokig ott ül a listádon, és nem tudod megmagyarázni, miért.

Ez a legrosszabb része: nem tudod megmagyarázni.

Mert ha valaki megkérdezi, hogy „hát ez öt perc lett volna", akkor neked nincs válaszod. Csak azt érzed, hogy valami elakad benned, és hogy ez valahogy a te hibád – hiszen mindenki más meg tudja csinálni. És mivel nincs magyarázat, marad a magányos következtetés: akkor velem van a baj.

Pedig nem az akaraterőn múlik. Az agyad másképp osztja be azt, amit figyelemnek hívunk. Nem kevesebb van belőle – hanem szabályozatlanabb. Nem az akaraterő kapcsolja fel, hanem az érdeklődés, az izgalom, a sürgősség vagy a tét. Éppen ezért van az, hogy egy határidő előtti éjszaka hirtelen minden megy, egy nyugodt vasárnap délután pedig semmi. Ugyanaz az ember, ugyanaz a feladat, más a nap. A képesség nem változott – a feltétel változott.

És itt kezdődik az, ami igazán számít: ha ezt nem jellemhibaként olvasod, hanem működésmódként, akkor hirtelen lesz mit kezdeni vele.

Ismerős kérdések, amiket magadban megfogalmazol:

  • Miért nem tudom megcsinálni, ha egyszer tudom, hogy meg kell csinálni?

  • Ha ennyire okos vagyok, akkor ez miért ilyen nehéz?

  • Miért tudom órákig csinálni azt, ami érdekel, és semeddig azt, ami nem?

  • Mindenki más csak csinálja. Én miért „küzdök" vele?

  • Ha akarnék, akkor menne. Csak nem akarok eléggé. … vagy?

Ha ezek közül kettőnél többet olvastál úgy, mintha a saját fejedből szedtem volna ki, akkor ez nem véletlen – és nem is marad így, ha egyszer komolyan veszed.

Amibe kapaszkodhatsz

Az első lépés nem egy technika, hanem egy felismerés: amit eddig jellemhibaként könyveltél el magadról, valójában egy működésmód. Innentől nem az a kérdés, hogy „miért vagyok ilyen", hanem hogy milyen feltételek mellett tudsz jól működni – és azokat a feltételeket elkezdhetjük szándékosan építeni, nem a véletlenre bízni.

A második lépés az, hogy tisztán lássuk, ki mit tesz. Én coach vagyok: a mindennapi működés, a szokások és a rendszerek területén segítek, és azon dolgozunk, hogy a mindennapok kezelhetőbbé váljanak. Nekem nem feladatom és nem is áll módomban megnevezni, hogy nálad mi áll a háttérben – azt nem én mondom ki. Ami viszont a te oldaladon áll: ha az olvasás közben az fogalmazódik meg benned, hogy „ez rólam szól, és gyanúsan együtt van az egész", akkor a legerősebb lépés, amit tehetsz, hogy elsétálsz egy szakorvoshoz kivizsgálásra. Ez nem gyengeség, hanem pont az a fajta döntés, amit néhány hónap múlva már megkönnyebbülésként élsz meg. Ha pedig ezen az úton már túl vagy, vagy most indulsz el rajta, a coaching abban tud mellé állni, ami utána jön: a hétköznapok.

Publikálva: 2026.10.13

Kránicz Adrienn · executive & adhd coach