Van egy dolog, amit kevesen mondanak ki: nem az a nehéz, hogy nem tudsz valamit. Az a nehéz, hogy tudod, és mégsem úgy működik, ahogyan „kellene".
Tudod, mit kellene csinálnod. Látod, mások hogyan csinálják. Érted a logikáját. És amikor éppen sikerül, akkor zseniális vagy – össze tudsz rakni dolgokat, amiket más észre sem vesz, meglátod a mintázatot ott, ahol más csak a zajt látja. Az emberek ilyenkor megjegyzik, hogy „te ezt olyan könnyen csinálod". És ez a legnagyobb csapda, mert utána már nem lehet elmagyarázni, hogy miért nem megy ugyanez a következő napon.
Aztán ott van az a nap, amikor a legegyszerűbb dolog – egy e-mail megírása, egy számla befizetése, egy telefon elintézése – hónapokig ott ül a listádon, és nem tudod megmagyarázni, miért.
Ez a legrosszabb része: nem tudod megmagyarázni.
Mert ha valaki megkérdezi, hogy „hát ez öt perc lett volna", akkor neked nincs válaszod. Csak azt érzed, hogy valami elakad benned, és hogy ez valahogy a te hibád – hiszen mindenki más meg tudja csinálni. És mivel nincs magyarázat, marad a magányos következtetés: akkor velem van a baj.
Pedig nem az akaraterőn múlik. Az agyad másképp osztja be azt, amit figyelemnek hívunk. Nem kevesebb van belőle – hanem szabályozatlanabb. Nem az akaraterő kapcsolja fel, hanem az érdeklődés, az izgalom, a sürgősség vagy a tét. Éppen ezért van az, hogy egy határidő előtti éjszaka hirtelen minden megy, egy nyugodt vasárnap délután pedig semmi. Ugyanaz az ember, ugyanaz a feladat, más a nap. A képesség nem változott – a feltétel változott.
És itt kezdődik az, ami igazán számít: ha ezt nem jellemhibaként olvasod, hanem működésmódként, akkor hirtelen lesz mit kezdeni vele.
Ismerős kérdések, amiket magadban megfogalmazol:
Miért nem tudom megcsinálni, ha egyszer tudom, hogy meg kell csinálni?
Ha ennyire okos vagyok, akkor ez miért ilyen nehéz?
Miért tudom órákig csinálni azt, ami érdekel, és semeddig azt, ami nem?
Mindenki más csak csinálja. Én miért „küzdök" vele?
Ha akarnék, akkor menne. Csak nem akarok eléggé. … vagy?
Ha ezek közül kettőnél többet olvastál úgy, mintha a saját fejedből szedtem volna ki, akkor ez nem véletlen – és nem is marad így, ha egyszer komolyan veszed.
Amibe kapaszkodhatsz
Az első lépés nem egy technika, hanem egy felismerés: amit eddig jellemhibaként könyveltél el magadról, valójában egy működésmód. Innentől nem az a kérdés, hogy „miért vagyok ilyen", hanem hogy milyen feltételek mellett tudsz jól működni – és azokat a feltételeket elkezdhetjük szándékosan építeni, nem a véletlenre bízni.
A második lépés az, hogy tisztán lássuk, ki mit tesz. Én coach vagyok: a mindennapi működés, a szokások és a rendszerek területén segítek, és azon dolgozunk, hogy a mindennapok kezelhetőbbé váljanak. Nekem nem feladatom és nem is áll módomban megnevezni, hogy nálad mi áll a háttérben – azt nem én mondom ki. Ami viszont a te oldaladon áll: ha az olvasás közben az fogalmazódik meg benned, hogy „ez rólam szól, és gyanúsan együtt van az egész", akkor a legerősebb lépés, amit tehetsz, hogy elsétálsz egy szakorvoshoz kivizsgálásra. Ez nem gyengeség, hanem pont az a fajta döntés, amit néhány hónap múlva már megkönnyebbülésként élsz meg. Ha pedig ezen az úton már túl vagy, vagy most indulsz el rajta, a coaching abban tud mellé állni, ami utána jön: a hétköznapok.
Publikálva: 2026.10.13
Kránicz Adrienn · executive & adhd coach